Mi Krúdyval tartottunk

Krúdytól már az az egy mondat elég lenne, hogy "Akkor még ünnep volt a lófuttatás Pesten.", már megérdemelne egy díszhelyet irodalmunk jelességei között. Bizony, akkor még... Lófuttatás, Tabán (létezik még ilyen egyáltalán?), húsleves...

Talán Grinzing az egyetlen, ami megmaradt, utolsó mentsváraként azoknak, akik a boldog békeidőket keresik. De Grinzing még megvan, és ha a grinzingieken és a bécsieken múlik, meg is marad. Bécs saját külön faluja (hajjajj, Bécsnek nem csak központja, meg széle van, de van Balkánja, vadasparkja és még faluja is) szinte csak a mulatságokra, a Heuringenekre van fenntartva, meg tessék-lássék szőlészkedésre. Minden ház mulató, kivéve az Isten házát, bár oda is betérhetünk nyugodtan éjfélkor is, nyitva van. És minden mulató olyan, mintha direkt Krúdy írta volna, Szindbádnak. Szinte vártuk a vörös postakocsit, bár vörös villamost kaptunk helyette. Mulatók. Szóval, mindegy, melyikbe térünk be, mind ugyanolyan hangulatos, bár nincs két egyforma (azért, ha lehet, a sushibárt hagyjuk ki). Mi a Rudolfshofba ültünk be, át a kerthelységen, kemence, trófeák, kedves pincérnő és még kedvesebb magyar, naná, hogy magyar zenészek. A csipkés kombiné után el is beszélgettünk. Grinzing ráadásul olcsó, illetve, olcsóbb, mint vártam. A Sturmzeitről sajnos lemaradtunk, a puncsidőszak pedig még arrébb van, így hát a pincérnő rábeszélt a forraltborra, ami azért a burgenlandi savanyúból mégsem az igazi. A lekváros fánk annál édesebb volt, a Krúdy-összhatást némi irodalmi csevellyel koronáztuk meg. Mert Grinzing, még mindíg Grinzing.

Mivel távozásunkra az időjárás is kegyesebbre váltott, még sétáltunk egy keveset. Így fedeztük fel az éjjel-nappali templomot, a dugóhúzókiállítással rendelkező mulatót, és a mulatozó osztrák írók törzshelyeit jelző emléktáblákat. Grinzing az UNESCO világörökség címre hajt. Drukkoljunk nekik!

Stílus: ****
Ízek: *** (miért is nem kínálnak villányit?!)
Árak: barátilag osztrák, avagy osztrák szempontból baráti
Kiszolgálás: *****